Miként lehetne egyszerűen és érthetően megfogalmazni, milyen szerepet töltenek be a szervezetben a koszorúerek?

A bal és a jobb koszorúér (és nem koszorús) arról kapta a nevét, hogy koszorúszerűen ölelik körbe a szívet. A főverőér, az aorta szájadékából nyílnak, és ezek az erek látják el a szívizmot vérrel. A szívizom vérellátása pedig azért fontos, mert ha növekszik a teljesítményünk, fokozni kell a szív oxigén- és vérellátását, és ez a koszorúerek tágulása révén érhető el, hiszen a több vér több oxigént szállít. Normálisan ép koszorúérerek esetében akár két-háromszoros tágulás is előfordulhat. Emellett pedig meg kell említeni, hogy ezen nagy koszorúerek mellett a szívizomban kis koszorúerek is futnak. Míg a nagyok 4-6 milliméter átmérőjűek, ezek a kicsik mindössze néhány száz mikronnyiak, és ezek a szívizomban  vannak túlsúlyban. Amennyiben a koszorúerek nem látják el a feladataikat, beszűkülnek, az vérellátási zavarokat okoz, és ennek következménye végső soron akár infarktus is lehet a koszorúér elzáródása következtében. Ha ez az állapot huzamosabb ideig áll fent, a szívizom akár el is halhat.

Melyek a koszorúerek leggyakoribb megbetegedései?

A leggyakoribb az érelmeszesedés, amikor zsírnemű anyagok rakódnak le az érfalban, és beszűkítik a koszorúeret – ez persze elég erős leegyszerűsítés. A vérellátás ilyenkor csökken, extrém esetben pedig trombózis alakulhat ki, hiszen ha van az érben egy bedomborulás, attól megváltozik a vér áramlása, és könnyebben kicsapzódhatnak bizonyos alvadékonyságot fokozó anyagok. Ez a trombózis, rögösödés az infarktus egyik formája. Emellett a veleszületett betegségekről is szólni kell, a hirtelen sporthalálok okai ugyanis gyakran ilyen születéstől fogva fennálló, ám fel nem ismert rendellenességek. Ha a koszorúér szűkülete miatt nem látja el jól vérrel a szívizmot, az extrém sportteljesítménynél akár fatális következményekkel is járhat. Az említett mikronnyi kis koszorúerek betegsége, így például meszesedése-rögösödése is, igen fontos, főleg nőknél, bár ezt elég nehéz kimutatni.

Mit tud tenni ilyenkor az orvos?

A kis koszorúereknél a méretek miatt nyilvánvalóan csak gyógyszeres kezelés jöhet szóba, a nagyobbaknál pedig invazív szívsebészeti kezelésre kerül sor. A beszűkült koszorúeret ki lehet tágítani: ilyenkor az orvos bevezet a szervezetbe egy szívkatéter nevű rugalmas eszközt – újabban a csukló- vagy könyökhajlat artériájába, régebben a combartéria volt a jellemző –, ezzel feljutunk a főverőérbe, ahonnan nyílik a két koszorúér-szájadék. Itt először érfestés következik kontrasztanyaggal, majd röntgennel megnézzük, hol található a szűkület. Ezt követően a katétert ide vezetjük, és az oldalán található, felfújható ballon segítségével elvégezzük a koszorúér-tágítást. A tágítás egyébként köznyelvi szó, valójában inkább arról van szó, hogy az általában koleszterinből lévő, bedomborodó plakkot belepréseljük az érfalba, ezáltal pedig kiegyenesítjük azt. Az utóbbi tíz-tizenöt évben vált általánossá az úgynevezett sztentek alkalmazása. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy töltőceruza spirálrugóját, ami kitámasztja az érfalat, hogy az ne tudjon visszaszűkülni. Ezek az eszközök régebben fémből készültek, de ma már többféle anyagból gyártják őket, léteznek gyógyszerrel bevontak, amelyek megakadályozzák a beszűkülést, és legújabban felszívódó sztent is létezik, amely beépül az érfalba, és tágítani sem kell, ez ugyanis komoly hátulütőnek számított a régi fém sztenteknél. Utóbbiak elég gyakran el is záródtak, három év alatt 28, öt év alatt 30 százalékos volt az elzáródások aránya, a korszerű gyógyszerrel bevont sztenteknél ez 18 % körüli.

Életmódbeli tényezőkkel lehet-e elejét venni a koszorúér-problémáknak?

Sok esetben igen. Az ún rizikó (veszély) tényezőket kell csökkentenünk. Az első számú rizikótényező a dohányzás, amely a nikotin és a füstben beszívott szénmonoxid miatt csökkenti a vér oxigéntelítettségét, így a szívizomét is. A második helyen a cukorbetegség, magas vérnyomás, valamint a mozgásszegény életmód és az elhízás áll. A szívizomnak éppúgy szüksége van bizonyos mozgásra, mint akármelyik másik izmunknak, vagy, ahogy a gondolkodási képességünk is sorvad, ha nem dolgoztatjuk az agyunkat. Vagyis ha valaki folyamatosan csak ül, miközben chipset eszik és kólát iszik, a szívizom nem mozog megfelelően. Ezért is ajánlható a kardiotréning minden életkorban: fiatalabban kerékpározzunk, fussunk, idősebb korban inkább a gyors séta, a gyaloglás a preferált. Ez azért is fontos, mert a sport hatására a szívizomban megnyílnak a koszorúerek közötti összeköttetések, és a szívizom vérellátottsága is jobb lesz. Éppen ezért például, ha sportolónál történik infarktus, az rendszerint sokkal enyhébb lefolyású, mint amikor valaki olyat ér, aki soha nem mozog. Ki kell emelnem a magas vérnyomást, amely szintén károsítja a koszorúereket. A WHO adatai szerint a magas vérnyomások mintegy felét nem is ismerjük fel. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a magas vérnyomás előfordulása a népességben mintegy 30-35 százalékos, valószínűsíthetjük, hogy Magyarországon legalább 2,5-3 millió ember küzd magas vérnyomással, és valószínűleg ennek a felét még fel sem ismerték.

Miért nem ismerjük fel a magas vérnyomást?

Mert a magas vérnyomás kezdetben nem ad tünetet: nem állandóan magas, hanem ingadozik, időnként magas, néha normális, és ha otthon mérjük, nem mindig találunk bele pont a magasabb értékbe. Intő jel lehet erre a vérnyomáskiugrás és a vérnyomás 140/90 feletti értékeken történő ingadozása, melyet gyakran, tévesen „csak” idegi hatásoknak tulajdonítanak, s nem kezelik a már kialakult betegséget, mely alattomosan akár infarktust, akár agyi keringési zavart (stroke) is okozhat. Éppen ezért javasolt, hogy egészségesnek vélt emberek is szúrópróba-szerűen mérjék otthon a vérnyomásukat, s ha emelkedéseket észlelnek, forduljanak háziorvosukhoz.

Melyek a megfelelő célértékek? Mert erről is mindig mást hallani…

A célértékek meghatározása több nagy vizsgálat esetén lehetséges – ezek mind több tíz- vagy akár százezer emberen végzett vizsgálatok, és az ajánlásokat a nemzetközi társaságok teszik meg, így például az Európai Hipertónia Társaság. Az utóbbi hetekben amerikai kutatók javasolták ugyan egy néhány ezres megfigyelés alapján, hogy 120 körülire vigyék le a célértékeket, de az európai társaságok ezt nem adták ki irányelvként, (nincs még elegendő számú bizonyíték), így ma azt vehetjük alapnak, hogy az optimális vérnyomás a 130/80-as érték, és magas normálisnak 140/90-es, de ez alatt még elfogadhatónak tekinthetők az eredmények. Sőt, idősebb korban, az újabb angolszász ajánlások, 70-75 éves kor felett a 150-es  szisztolés értéket is elfogadják.